Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
Szabotázsban lakik itt lent?
Lám, csak, volna itten, jó vád,
Hogy átússza kend a Volgát!

„Sándor, kész az ebéd!”
„Megyek már! Egy pillanat!”

Ottan úszkál föl s alá,
Még egy kompra is fölszáll!
Eszébe jut, hajót tákol,
S verset ír egy varrodáról.

„ Drágaságom! Kihűl az ebéd!”
„Rögtön megyek!”
„Remélem, az asztalod pakolod ilyen sokáig .”

Dehogy bántják, dehogy bántják!
Mind az ő versét várják,
Füttyent egyet, meg dalolgat,
Még a kiskirály is előtte hajolgat.

Ezért aztán tyúkanyó, hát
Meg is becsüli aztán magát.
Iparkodik, ne legyen ám
Vers szükiben drága hazám.

„Sándor! Átjött a Pali. Asz’ mondja, még mindig nem
vitted el a rozsdás vackokat a kapujukból.”
„Jó, majd elviszem!”

Morzsáit szórja drága népnek,
Morzsáiból lesz mennyei étek.
Régi cseléd ő a háznál,
S nagyobb császár minden vártnál.

„Sándor! Evés után is lehet folytatni!”
„ Mondom, hogy megyek.”
„ A kedvenced van, finom csirkehús!”

Ezután is jó légy, népem fia,
Kedvet ne kapj a tyúkhúsra,
Élj a tyúkkal barátságba’
Mindegy, ez most nem megy. Egyszer, azér’ is írok egy jó tyúkos verset.
Talán ebéd után…