Napfényes lelkünket szürkeség veszi körül
Eltakar, pedig a nap éppen újra örül.
Szívbe hatolt volna a világosság fénye,
de most vakítja a sötétség lénye.
Mégis van mi...
|
|||
A város hangjának zord robaja mögött,
s a kozmosz fülsüketítő örvényén túl,
ahol az ember puszta létezésének csendessége túlüvölt mindenen.
Mégis mindezen áthatol két kismadár...